Sziasztok babák!
Tudom hogy nagyon rég jártam erre nagyon sajnálom de nem volt időm a suli miatt.
Rengeteg időm volt átgondolkodni mi legyen a blog sorsa és
úgy érzem ez a történet amit elkezdtem nagyon unalmas és ihletem sincs hozzá!
Egyszerűen nem tudom hogy fojtatódjon a történet épp ezért arra gondoltam törlöm az eddigi részeket és előröl kezdem.
Ez a történet más lenne: egy nagyon gazdag sikeres családból származó lányról (Lea Kuperről ) és Justin Bieber- ről szólna. Justin egy nagy szegény fiú aki alkalmi munkákból él.
A két fiatal úgy találkozik egymással hogy a lány szülei partit rendeznek és Justin pincér lesz a rendezvényen.
Nos a lényeg az hogy melyiket szeretnétek fojtassam a már meglévő történetet vagy kezdjem el az újat?
2015. május 2., szombat
2014. december 30., kedd
9.rész
Sziasztok!
Elsőként meg szeretném köszönni az előző részhez érkezett komikat és feliratkozókat. El sem tudjátok hinni menyit jelent nekem. <3 <3 <3 <3 <3 <3
Remélem ehez a részhez is érkezik legalább 3 komi és feliratkozó illetve pipa. mivel az előző részhez kaptam feliratkozót, komit, és sajnos nagyon rövid lett, ezért most egy ici-picit hosszabb résszel készültem nektek hálából!
Jó olvasást <3
9. rész
Már majdnem oda is értünk amikor belém jött valaki és rámburult a
kezében tartott turmix.
A lökés hatására pedig el is estem.
A " támadóm" azonnal utánam nyúlt és felsegített majd a szemembe nézett.
Ekkor tudatosult bennem hogy aki rámburította italát nem más mint Justin.

-Bocsi nem akartam- mondtam és végig a szemembe nézett közbe pedig a karomat fogta.
-Semmi baj-vágtam rá egyből és kiszedtem a kezem "szorításából" de a tekintetem meg mindig szemein volt ahogy az övé is.
-Figyelj kifizetem neked, vagy úgyis plázában vagyunk válassz magadnak valami ruhát.-vakarta meg tarkóját.
-Nem kell tényleg -mondtam teljesem komolyan
-De ragaszkodom hozzá!-szolt határozottan és meg hülyén néztem rá mire elmosolyodott és újból megszólalt-ez olyan ciki, még soha nem történt velem ilyen. Fúúúú tök bén vagyok- mosolygott még mindig. És erre nekem is nevetnem kellett.
Be kell valljam el is felejtettem hogy én Őt "nem is bírom , haragszom rá". Feledékenységemnek két oka van.
Méghozzá az egyik hogy teljesen megváltozott.
Már nem az a kisfiú aki bennem van hanem egy teljesen új ember, egy érett de mégis bolondos felnőtt férfi lett belőle.
A másik ok nem más mit hogy nem nagyon nézegettem Justin Biebert. Sőt jó ha 3 éve láttam róla utoljára egy képet vagy a tv-t kapcsolgatva egy interjút. Hisz próbáltam kizárni teljesen az életemből ami a mai napig sikerült is.
Tehát összefoglalva számomra Ő valamilyen szinten egy idegen.
Gondolataimból Justin zökkentett ki...
-Na akkor melyik boltba szeretnél bemenni?-kérdezte
-Ugye bármit mondok akkor is veszel nekem ruhát ugye?
-Ezt nagyon jól látod.-mosolygott önelégülten. Komolyan régen is ilyen makacs volt
-Na merre?
-Hát azt a boltot szeretem.
-Akkor mehetünk?
-Igen-már indultam volna mikor eszembe jutott Naomi-Várj!-szóltam rá
-Baj van?-nézett rám hülyén
-Ja nem , csak szólok a barátnőmnek.
-Oki és meg a biztonsági őröknek. De most jut eszembe a nevedet nem is tudom.
-Valentina-vágtam rá egyből.
-Oké megjegyeztem-mosolyodott el.
Ezzel el is indultam Naomihoz aki lelkesen nézegetett.
-Naomi-szóltam oda neki
-Na mi volt?
-Majd elmondom de most gyere mert Mr. Bieber meglep egy új rucival.-nevettem
-Óóóóóó de jól megy egyeseknek-nevetett Ő is.
-Tudom- viccelődtem
-De azért jól nyakon burított
-Ja
-Valentina- kiáltott Justin és intett hogy menyünk. Habozás nélkül elindultunk hozzá és az őrökhöz.
-Na mehetünk?-kérdezte egyből Juju
-Persze-vágtam rá...
Épp a próba fülkébe vagyok és pólót próbálok egy farmer nadrággal.
Miután magamra rángattam úgy döntöttem jó lesz így mentem ki Naomihoz és Jutinhoz.
-Na jó lesz- érdeklődött egyből Juju
-Igen mehetünk de hol van Naomi?
-Nézelődik-mondta. Már épp indultam volna megkeresni mikor JB utánam szolt- Várj a barátnődnek a teljes neve Naomi Scott?
-Igen az a teljes nevem- szólalt meg barátnőm.
Ekkor Naomi a szájához kapott. Hisz elárulta magát. Én lefagytam , Justin pedig rám szegezte tekintetét és megszólalt.
-Ha Ő Naomi akkor te Maria vagy ugye?-nézett rám
-Nem én,nem Maria vagyok! Mért ki az a Maria?-vágtam rá rögtön. Érdekes de Justin arcán csalódottságot láttam.
-De ha nem Ő az akkor hol van Maria?-fordult most barátnőm felé. Én csak a fejemet ráztam és bíztam benne hogy kitalál valami jó sztorit.
-Hát... nem nagyon tudom hol van. Már 4 éve nem tudok róla semmit. Miután te elmentél nem sokkal később Maria is el ment.-mondta Naomi és nekem egy hatalmas kő esett le a szívemről.
-De mért ment el?
-Mert itt minden rád emlékeztette. És arra milyen szemét voltál vele. Tudod te hogy összetörted a szívét? Tudod te mennyire fájt neki amit tetté az hogy letagadtad?-kiabált rá Naomi Justinra. Nekem pedig nem kellet több ahoz hogy elsírjam magam , ezét ledobtam a kezemből a ruhákat és elrohantam onnan és amint kiértem a pláza parko....

-Valentina hallod akkor iszunk turmixot?-zökkentett ki Naomi a gondolatomba lejátszódó jelenetből. Igen ez csak a képzeletem szüleménye volt. Bár így is történhetett volna de nem így lett és szerintem jobb is!...
-Ne inkább ne!-mondtam.
-Mért?-értetlenkedett
-Mert ott van Justin és nem akarok vele összefutni!-jelentettem ki és elindultam a bejárat felé, barátnőm pedig egy szó nélkül követett...
(Pár nappal később)
Ma lesz a bál és meg mondom őszintén nagyon várom. Hisz tuti botrányosnak fogják tartani a ruhám és nagyon jól szoktam magam érezni ezeken a rendezvényeken. Van pia kaja jó zene mi kell még?!?!?
Annyira elgondolkoztam már megint hogy észre se vettem mennyire elszaladt az idő! Gyorsan elkezdtem készülődni...
Pár órával később késznek nyilvánítottam magam és indultam is a bálra. Gyalog mentem mivel 10 percre van gyalog az épület ahol tartják.Mikor megérkeztem és elkezdtem a pult felé sétálni mindenki megnézett és sugdolózni kezdett. Én előre megmondtam de le-sza-rom! Odaérve a bárhoz egyből kértem egy jó ütős piát a mixersráctól és kortyolgatni kezdtem. Nem sokkal később Naomi is megérkezett.
-Szia! Látom te nem vesztegeted az időt!- nevetett
-Halika!-köszöntem én is- Hát ahogy látod nem.-nevettem én is
-Ugye látod hogy mindenki de főleg a fiuk téged bámulnak és ahogy hallottam olyanokat mondtak idézem "- Én tuti jól megdöngetném a csajt! -Haver én is szívesen szúrnám!"-Naomi az idézés során elváltoztatta a hangját amin szinte szakadtunk a röhögéstől. Nagyon jól elvoltunk de Naomit felkérte egy cuki srác táncolni és azóta vele van. Én meg a bárnál támaszkodom még mindig...
Már majdnem elaludtam de mikor az ajtó felé fordultam egyből felébredtem mivel Justin sétált be rajta és a terem másik felében lévő pulthoz sétált mi pont vele szembe volt.

Amint leült és kért magának valami piát engem kezdett nézni és be kell valjam én is néha ránéztem de csak azért hogy megbizonyosodjak róla néz e még és akárhányszór odapillantottam mindig nézett. Ez jó ideig így ment de egyszer csak nem láttam már ott. Nem nagyon érdekelt megfordultam és néztem ahogy a tömeg táncol...
Már egy kicsit be voltam csicsentve mikor Rob jött oda hozzám. Róla elég annyit tudni hogy egy perverz bunkó féreg aki egész gimi alatt rám hajtott. De nekem amúgy se fiú főleg nem olyan mint Rob aki szinte az egész suli és a fél város női tagjait megdugta...
Rob:

-Szia cica jössz táncolni?-kezdett el fogdosni ez a perverz.
-Dehogy megyek engedj el most azonnal!-próbáltam levakarni magamról.
-Ha kapok egy nyelvest-próbált lekapni a szemét. Én meg kapálózni kezdtem.
Már majdnem sikerült neki amikor valaki közénk lépett.
-Most azonnal engedd el.-szólalt meg valaki a hátam mögött.Ekkor Rob elengedett, én megfordultam és Justinnal találtam szembe magam. Ilyen nincs.
-Ezt most megúsztad Valentina de még visszajövök-mondta majd elment de végig figyelt.
-Köszi- nem tudtam mást mondani neki.
-Nincs mit alapból utálom ha erőszakosak egy nőve és amúgy is ide akartam jönni hogy felkérjelek egy táncra! -mosolygott és felém nyújtotta a kezét. Nem akartam vele táncolni és már épp nemet mondtam volna neki. De oldalra néztem és láttam ahogy Rob engem néz még mindig s tudtam a Justin elmegy innen tuti ismét ide jön ezért nem tehettem mást mint igent mondok neki. Hisz csak nem halok bele egy táncba.
-Igen persze- vágtam rá nehezen, majd elindultam vele a táncparkett felé.
Mire odaértünk elhalkult a zene ami a keringő volt és a lassú dallamot felváltotta egy másik ami nem volt más mint a...
UI.: Szeretnék nektek pár kérdést feltenni. ( Ha kapok 5 választ akkor kirakom a kövi részt nagyon hamar <3 :D )
A választ komiba kérem ;) <3
Szerinted milyen zenére fog táncolni Justin és Valentin?
Szerinted mi lesz a folytatásban, vajon újra egymásra találnak?
Szerinted hogy folytassam a blogot ? (ez csak azért kérdezem hogy mit szeretnétek a folytatásban olvasni " pl. tragédia, szerelem, fájdalom..." hogy arra törekedjek)

2014. december 25., csütörtök
8.rész
Sziasztok hát végre visszatértem és meghoztam a kövi részt ami egyben az utolsó fejezete a múltnak és innentől kezdve visszatérek a jelenbe. Annyit elárulok hogy nagyon érdekes és eseménydús rész várhatók ezentúl rengeteg fordulttal!
Remélem azért ez a rész is tetszeni fog nektek és kapok végre legalább 2 komit. Végű kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek és boldog új évet.
Jó olvasást!
Két nappal később
Ma hoztak "haza,, a kórházból. Bár maradnom kellet volna még mivel az orvos szerint ha továbbra is nem eszem ki fogok száradni és meghalok. De ezek nem érdekelnek és minden áron el akartam hagyni azt a szörnyű helyet ahol elvesztettem az utolsó boldogságforrásomat. Mondanom se kell hogy szenvedek nagyon szenvedek. Nagyon úgy érzem nincs értelme élnem! Hisz senki nem szeret engem. Nem is értem mért jöttem erre a borzalmas világra!?!? Ó Istenem mért büntetsz engem ennyire!?! Tettem fel a kérdést inkább magamnak. Tudom az élet megy tovább duma nagyon nagy hülyeség de most ezt kell tennem...tovább kell lépnem és elfelejtenem a múltat a jelennek élnem és egy új Mariát létrehoznom akit mindenki tisztel és megbecsül! Egy olyan lány leszek akit soha ismétlem soha nem tiporhat el senki SENKI....
Úgy döntöttem az új Maria vesz magához egy kis folyadékot hisz nem halhatok meg kiszáradásban! Na jó ez csak vicc volt de tényleg szomjas vagyok.
Már épp a konyhába értem amikor elhaladtam apám dolgozó szobája előtt egy érdekes és fájdalmas beszélgetésnek lettem tanúja.
-Tessék doki itt a pénz amit ígértem és megbeszéltünk egy kicsit több de remélem ez nem nagy gond!-atta ár apám a pénzt a NŐGYÓGYÁSZNAK AKI MEGMŰTÖTT!!!!!???!!! Mi folyik itt?? Kérdeztem magamtól és biztos voltam abban mindjárt kiderül hisz a doki megszólalt.
-Nem gond úgy érzem jó üzletet csináltam-röhögtek mind a ketten. Már épp indult volna az a szemétláda én elbújtam jól hogy meg ne lásson de apám utána szólt.
-Remélem én is jó üzletet kötöttem magával és tartja a száját. Nem szeretném ha 1. lecsuknának 2 hogy a lányom megtudja a kis porontyát nem elveszítette vagy is elveszítette egy ki segítséggel ha érti mire gondolok.-ennél a mondatnál egy könnycseppet éreztem végigfolyni az arcomon majd

zokogva a földre rogytam és nem tudtam felfogni amit hallok de még nem volt vége a doki megszólalt...

-Persze uram értem és ne aggódjon befogom a szám hisz én is bajba kerülnék a elfecsegném azt hogy egy szegény lánynak elvettem a gyermekét a beleegyezése nélkül.
-Akkor ezt megbeszéltük viszlát doki
-Viszlát-majd távozott az a gyilkos, a gyermekem gyilkosa. Én se tétováztam azonnal a szobámba siettem majd jól bezártam az ajtót. Elvánszorogtam az ágyamig és rávetettem magam, gondolkozni kezdtem...
Mikor tudatosult bennem amit az imént hallottam nem akartam elhinni de össze kellet szednem magam és nehezen de sikerült. Mérhetetlen nagy fájdalom düh és bosszúvágy járta át egyszerre a testemet, lelkem
Itt és most megesküszöm arra kicsi kincsem hogy bosszút fogok állni az életedért, ott fogok leütni a szüleimre ahol a legjobban fáj nekik. De ehez idő kell és az hogy ne fojtsam meg most azonnal az apám az anyám és ezt a dokit akin szintén bosszút fogok állni NAGYON FÁJDALMAS BOSSZÚT
mindannyiukon ....
2014. február 20. ( a jelen: Valentina fürdőjében)
Borzalmas volt visszaemlékezni minderre főleg az fáj hogy még mindig nem tudtam bosszút állni a szüleimen és azon a kegyetlen dokin de ami késik nem múlik!
TINA TINA most azonnal nyisd ki az ajtót!!!!-dörömbölt még mindig barátnőm de semmi kedvem nem volt kinyitni az ajtót viszont nem maradhatok itt örökké..
Kicsit összeszedtem magam és kinyitottam az ajtót.
-Na végre azt hittem valami bajod esett! De de te sírtál mond mi a baj?- kérdezte
Nem bírtam tovább magamba tartani mindent ezért elmeséltem mindent a barátnőmnek...
(kb. 1 óra múlva)
-Szóval ezért nem szereted Justint és ezért költöztél el a szüleidtől 18 éves korodba.-jelentette ki barátnőm egy jó hosszú beszélgetés után. Mindent elmondtam neki és rengeteget kérdezett de legalább kiadtam magamból és jól esik meg kicsit megkönnyebbültem.
-És a nagy változás is e miatt lett?
-Mármint hogy érted?-nem tudtam mire gondol
-Hát a kemény menő csaj a gimibe a parti királynő a kőszívű csaj a név válltosztatás Maria-ról Valentinára is ez miatt volt?
-Ja hogy az.-világosultam fel-hát igen de mióta a kávézóban dolgozom minden más vagyis próbálok rendes lenni olyan mid mind ez előtt de azért a szívem soha nem lesz a régi!-mondtam teljesen őszintén.
-Na jó hagyjuk is ezt hisz 4 nap és lesz az éves bál amire ma megyünk ruhát venni megígérted
-Igen tudom és én is nagyon várom.
-Na látod akkor induljunk is- mondta
Gyorsan felöltöztem és mentünk is a plázába ruhát venni.
Beértünk az épületbe ahol a szokásosnál is nagyobb tömeg volt.Különös de mindegy mi ösztönösen a ruhaboltok felé mentünk.Rengeteg szebbnél szebb ruhát próbáltunk fel. Naomi hamar megtalálta a neki megfelelő csini rucit ami így nézett ki:

De nekem egyik se jött be. Ezért tovább nézelődtünk mikor a barátnőm kiabált nekem.
-Valentina ezt nézd ezt nézd.-Mutatott felém egy tényleg gyönyörű ruhát ami bár nem épp estéi ruha de nekem most pont ez kell tök menő!
így nézett ki:
-Ez ez az igazi!-jelentettem ki
-Hááát te tudod szerintem te leszel a legdögösebb-nevetett barátnőm.
-Akkor fizetnénk-mondtam az eladónak aki lelkesen bólogatott .
Miután fizettünk úgy döntöttem igyunk egy turmixot. Naomi sem ellenkezett így a turmixos felé
vettük az irányt.
Már majdnem oda is értünk amikor belém jött valaki és rámburult a
kezében tartott turmix.
A lökés hatására pedig el is estem.
A " támadóm" azonnal utánam nyúlt és felsegített majd a szemembe nézett.
Ekkor tudatosult bennem hogy aki rámburította italát nem más mint...
Boldog békés karácsonyt és kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!!!
https://www.youtube.com/watch?v=voyPOMgAMYU
https://www.youtube.com/watch?v=fGFNmEOntFA
https://www.youtube.com/watch?v=nAI_xI9wQnE

2014. december 14., vasárnap
Helyzet jelentés
Sziasztok sajnálom hogy nem jelentkeztem eddig és hogy nem volt rész de sajnos történt velem egy kis baleset. Meghúzódott a csuklóm és nagyon nehezen tudok írni és épp elég a suliba megerőltetnem magam gépírás órán. Nagyon sajnálom de nem megy viszont amint jobbal leszek jön a kövi rész főleg a szünet alatt amit gondolom mindenki nagyon vár :) :D xD!
Meg nagyon rosszul érzem magam a miatt is hogy egy komit se kaptam az előző részhez :( és kicsit elgondolkodtam hogy egyáltalán valakit érdekel-e a blog és hogy jó-e az amit írok?!?!?!?!?( mert ha nem szóljatok és változtatok nem pedig megsértődök hanem tanácsnak veszek bármi fajta észrevételt?!?!?!?!?
Minden esetre 20-ig tuti nem lesz rész nagyon sajnálom :(
És szeretném ha kapnék komikat minimum 3-4-et és pár feliratkozót, pipát! Higgyétek el ez nekem nagyon sokat jelentene! :( <3 <3 <3 <3 <3
Puszi : Valentina <3
u.i.:Kellemes ünnepeket mindenkinek <3

2014. november 30., vasárnap
7. rész
Sziasztok hát ez lenne a 7. rész remélem tetszeni fog nektek és kapok pár komit, feliratkozót vagy pipát. Nagyon sokat jelentene! <3
A kövi rész jövő vasárnap várható ami terveim szerint az utolsó múltbeli rész lesz ! :)
Jó olvasást!
7. rész
Órák óta az ágyamon fekszem a hasamat simogatva és nem tudom felfogni amit Justin tett.
,, Mért csinálta? Hogy változhat egy ember ilyen rövid idő alatt ekkorát? Mi lesz velem és a picivel?,, " Ezek a és még sok ezer kérdés merült fel bennem amire próbáltam választ adni. De mind közül a legfontosabb: ,, Mi lesz a babával a hasamban? "
Felállítottam két álláspontot amik közül választanom kell!
Az első elmondom a szüleimnek és lehet ,, kinyírnak" vagy örömmel fogadják a hírt és nagyon fogják várni unokájuk érkezését mint a világ legjobb nagyszülei.Na jó hagyjuk a viccelődést hisz ez lehetetlen hacsak az ufók el nem rabolták őket és ki nem mosták az a nagy önelégült agyukat!
Na de hagyjuk a viccelődést és térjünk vissza a két tényleges verzióhoz!
Tehát az első verzió elmondom a szüleimnek és várom mit reagálnak rá, de legalább lesz fedél a gyermekem feje felett ha csak ki nem dobnak!
A második itt hagyok mindent és elmegyek jó messzire például Amerikába a babával és kitudja mi lesz velünk...
Órákig törtem a fejem mi legyen. Tudom a babát kell figyelembe vennem és nem azt ami nekem jó.
Mert ha ő nem lenne bennem tuti elhúznék jó messzire és vissza se néznék!
Épp ezért úgy döntöttem a legjobb választásom az ha elmondok mindent a szüleimnek és elfelejtem örökre azt a nevet: Justin Bieber. Nehéz lesz elfelejteni hisz mindezek ellenére ami történt még mindig szeretem teljes szívemből és amit most érzek az egyszerűen leírhatatlan nagy fájdalom.
De itt és most megfogadom, hogy falat emelek a szívem kőré és soha többé egy férfi se törheti össze.
Justin élje csak a sztár életét én pedig boldog leszek a Kincsemmel és egyszerre leszek az apja és az anya. Azon leszek minden egyese nap hogy egy boldog kiegyensúlyozott egészséges gyermek legyen.
De előtte még egy nagyon hosszú és nem kellemes beszélgetésem vár rám a szüleimmel!
Egész délután a szobámba voltam és a tükör előtt gyakorolta hogyan fogok elmondani mindent a szüleimnek. Nem mondhatom hogy sokra mentem csak annyira a baba az apukája kilétét nem árulom el és azt mondom majd valami buliba történt és nem emlékszem. Hisz mégsem mondhatom el mivel akkor az is kiderülne mindvégig hazudtam nekik arról nem is beszélve hogy biztos Justint kényszerítenék arra hogy vállalja a felelősséget a ,, tetteiért"!
Na de hagyjuk majd adja magát minden. Viszont ha jól hallom haza ért apa is és itt az ideje hogy eléjük álljak...
-Sziasztok- köszöntem miután leültem az asztalhoz vacsorázni.
-Szia kicsim!-köszöntek szinte egyszerre a szüleim majd nekiálltunk enni a vacsorát.
-És milyen volt a napod Maria?-kérdezte anyukám. Na Maria itt az alkalom el kell nekik mondanod. Biztattam magam gondolatban!
-Egész jól de valamit el kell mondanom nektek!-tettem le a villámat és engem követve a szüleim is abbahagyták az evést és rám szegezték a szemüket!
-És mi az?- sürgetett apám és szerintem tudta hogy nem fog neki örülni, De nem halogathatom sokáig ezért beszélni kezdtem!
-Hát...nem kerülöm a forró kását kerek perec elmondom nektek és szeretném ha örömmel fogadnátok!
-De mi van Maria megijesztesz!-pánikólt be anyu és apu is szúrós szemmel nézett rám.
-Terhes vagyok!-mondtam ki határozottan és egyszerre láttam ahogy a szüleim lefagytak főleg anyám apám pedig elkezdett vörösödni majd ordibálni kezdett.
-UGYE MOST CSAK VICCELSZ MERT HA IGEN NEM JÓ TRÉFA MARIA.
-Nem viccelek igaz terhes vagyok-mondtam megszeppenve és félénken
-És ki az apja-kérdezte anyukám
-Nem tudom-hazudtam de nem fogom elmondani.
-MI AZ HOGY NEM TUDOD!?!?!?!?!
-Hát egy buliban történt és nem emlékszem mivel sokat ittam.
-NEM TUDOM ELHINNI 16 ÉVES VAGY ÉS TERHES MINTHA NEM IS AZ ÉN LÁNYOM LENNÉL NEM ISMEREK RÁD. DE EGY BIZTOS AZ A VALAMI A HASADBAN NEM FOG MEGSZÜLETNI
-MI AZ HOGY NEM FOG MEGSZÜLETNI?-kiabáltam már én is mivel a gyermekemről van szó!!!
-NEM FOGSZ EGY FATTYÚT A VILÁGRA HOZNI ÉS KÖNYVELD EL MAGADNAK HOGY HOLNAP ELMEGYÜNK ORVOSHOZ ÉS ELVETETJÜK AZT A GYEREKET.
-BIZTOS HOGY NEM Ő AZ ENYÉM AZ ÉN VÉREM ÉS BENNEM VAN. NEM KÉNYSZERÍTHETSZ ERRE AKARATOM ELLENÉRE MIVEL Ő EGY ÉLŐ LÉNY ÉS JOGA VAN ÉLNI. NEM ÖLHETED MEG!-ordítottam torkom szakadtából és éreztem hogy mindjárt elájulok. elkezdett sötétedni minden
-AKKOR MENY AHOVA AKARSZ MIVEL ITT NEM MARADSZ!
Éreztem ahogy ledőlök a székről és hallottam egy utolsó kiáltást ami anyámtól jött és onnantól képszakadás...
Erős fény világított az arcomba és hallottam hogy valaki matat körülöttem. Óvatosan kinyitottam a szemem és egy fiatal nővér állt mellettem. Ekkor győződtem meg arról hogy kórházban vagyok. Egyből beugrott a veszekedés és hogy elájultam. ÚR ISTEN A BABA! Mi van vele? Tettem fel a kérdés magamnak majd a nővér felé fordultam aki épp egy infúziót rakott fel a ki ürült tasak helyére.

-Hogy van a babám?-tettem fel egyből a számomra legfontosabb kérdést. Láttam az arcán hogy nem nagyon tudja mit mondjon. Majd megszólalt.
-Sajnálom de elvesztette a magzatot!
Amint ezt kimondta éreztem hogy a sós könnyek végigfolynak az arcomon. Ebben a pillanatban teljesen összetörtem és csak arra tudtam gondolni hogy mindent elvesztettem ami számított nekem...
2014. november 23., vasárnap
6.rész
Hát ez lenne a 6. rész remélem tetszeni fog nektek. Tudom hogy késtem de végre itt az új rész.
Úgy tervezem még 1 vagy 2 rész lesz a múltba a többi pedig már a jelenbe remélem várjátok már. Ha tetszett a rész agyatok nyomot magatok után pipáljatok komizzatok és iratkozzatok fel nagyon sokat jelentene.
Jó olvasást!
De egyet tudok nem fogom megölni a gyerekemet bármi is lesz Ő már egy élő lény és joga van élni...
Félek rettegek attól Justin mit fog reagálni arra hogy gyermekünk lesz. Megbeszéltük tegnap este, hogy menyek át hozzájuk mivel egyedül lesz otthon el is kezdek felöltözni és indulok is nem tudom mi lesz de muszáj elindulnom örökké nem bujkálhatok előle ...
Épp az utcán sétálok nagyon nagyon lassan. Ezzel is időt nyerve bár nem tudom mit számít az a max 5 perc amit a csiga tempómmal nyerek de ha másra nem is jó legalább egy kicsit megnyugtat !?!?!
Hát nagy nehezen de megérkeztem és itt álok az ajtó előtt. Nem merek becsengetni vagy bekopogni levegőt is a lehető leghalkabban veszem nehogy meghaljanak. Bár ez a világ legnagyobb baromsága komolyan lehet megbolondultam teljesen kikészít a terhesség tudata és a lebukás veszélye. Tudom nem állhatok az idők végezetéig az ajtó előtt és már épp elszántam magam arra hogy becsengessek mikor kinyílt az ajtó!
-Szia Életem talán nem akartál bejönni?- kérdezte Justin 1000 wattos mosollyal isteneb menyire hiányzott.
-Szia dehogynem pont most szerettem volna csengetni-mondtam.
-Annyira hiányoztál!!-ölelt szorosan magához és egy gyors csókot nyomott a számra.
-Te is nekem.-vallottam be én is.
-De mennyünk be még a végén meglát valaki- invitált be a lakásba.
-Nyugi Kicsim nincs itthon senki-nevette el magát Juju mivel nézelődni kezdtem.
-Ja okii csak Pattiet kerestem. Azt hittem a konyhába van-jelentettem ki és fújtam ki a levegőt a megkönnyebbüléstől.
-De tényleg nincs itthon senki- mondta és közben a szemöldökét húzkodta-Senki nem zavar minket-mosolyodott el perverzen és karjaiba kapott.
-Te meg mit művelsz?-karoltam át a nyakát hogy le ne essek.
-Hát rohadt szexi vagy ebbe a ruhába és nagyon hiányoztál. Kívánlak Kincsem!-mondta majd elindult velem a szobájába. Be kell valljam nagyon kívánom én is és nagyon hiányzott. Hosszú volt ez a pár hét.
Mikor beértünk berúgta az ajtót és az ágy felé vette az irányt. Mikor megérkeztünk óvatosan lefektetett az ágyra és csókolgatni kezdett. . Annyira belemerültem a vágyba hogy már épp a pólómat tépte le rólam mikor eszembe jutott az mért is jöttem. És hogy egy apró lény van a hasamba akire vigyáznom kell. Erőt kell vennem magamon és leállítanom annak ellenére menyire akarom én is.
-Justin kérlek állj le-löktem el magamtól.
-Mi a baj?- nézet rám hülyén.
Nem tudom mit mondjak neki hisz még nem akarom elmondani neki a baba dolgot, Na most légy okos Maria.
-ŐŐŐ...csak...most jött meg.-fúú nagyon meleg helyzet volt de nem tudtam mást kitalálni. Bár mostanában tuti nem fogok mensizni.
-Ajj kicsim ne máááá pedig annyira kívánlak-nyafogott szegényem és nagy nehezen lemászott rólam-De nem baj akkor mit csináljunk.-érdeklődött és próbálta terelni a témát.
-Hát beszélgessünk úgyis akartál valamit mondani. És én is mondok valamit ami nagyon fontos de kezd csak te.
Mosolyogtam rá és egy csókot leheltem ajkaira...
Döntöttem elmondom neki hisz joga van tudni és már ne tudom magamba tartani. Ez az Ő gyermeke is és joga van tudni! De előtte mondja csak el amit szeretne mivel nagyon kíváncsi vagyok mivel nem valami boldogan mondta a telefonba.
-Igen és hidd el ha lenne más választásom...de a karrierem és az álmaim miatt muszáj áldozatot hoznom.-nem értem mit akar ezzel mondani de félek!
-Mi nem értelek!-szólaltam meg.
-Hát nem tudom hogy mondjam el neked mert szeretlek és...-itt megfogta a kezem. Komolyan úgy érzem magam mit akivel valami halálhírt közölnek és kezdtem ideges lenni.
-Justin Bieber kérlek mond már-mondtam kicsit hangosabban
-Jó jó Életem mondom csak nyugodj meg. Nos arról van szó hogy egyenlőre 2 hónapra Atlantába költözünk utána hazajövünk de ha beindul a karrierem lehet végleg odaköltözünk mivel a szerződésben ez áll és ha sikerül akkor elkezdődik az első turném az egész U.S.A-ban-itt teljesen lefagytam.
"Nem tudom mit tegyek. Itt vagyok egy kisbabával a hasamba teljesen egyedül. Hogy mért mondom a teljesen egyedül szót?!?!?! Erre egyszerű a magyarázat. Vannak szüleim akik ha megtudják hogy terhes vagyok el se tudom képzelni mit tesznek. Az egyetlen ember akire számíthatok az Justin. De az tuti hogy nem mondom el neki a terhességemet, mivel biztos vagyok benne ha megtudná nem menne vissza Atlantába és feladná az álmait miattam és a baba miatt, amit én ezt nem akarom mert szeretem, és jobban belegondolva 2 hónap múlva se késő ha elmondom neki és akkor nem lesz bűntudatom.
Ezekkel a gondolatokkal nyugtattam magam.."
-Értem!- ezt az egy szót tudtam kinyögni
-Kincsem mi a baj?
-Semmi csak hirtelen jött de természetesen támogatlak.
-Ennek örülök de te mit szerettél volna mondani?
-Lényegtelen.
-Na mond el.
-Csak..azt..hogy örülök a sikereidnek és bármit is hoz a sors és szeretni foglak.-hazudtam meg nem is de ez van.
-Örülök kicsim szeretlek-csókolt meg
-Én is nagyon-öleltem szorosan magamhoz és az illatát beszívva próbáltam teljesen ellazulni....
2 hónappal később
2 hónap telt el és magányos vagyok, nagyon magányos. Sok minden történt ez alatt az idő alatt.
A szüleim elmentek egy világ körüli útra ahonnan tegnap érkeztek haza és természetesen engem nem vittek magukkal aminek nagyon örülök de akkor is jól esett volna ha legalább megkérdeznek bár úgy is nemet mondtam volna de mindegy , ez nem is érdekel annyira viszont Justin igen. Vele az a helyzet hogy a tinilányok kedvence lett vagyis világsztárrá vált. Ő lett a " Nagy Justin Bieber"!
Eleinte minden nap beszéltünk de most már 1.5 hete nem is hallottam róla semmit. Nem tudom mi lehet vele és az a baj hogy van egy olyan érzésem fejébe szállt a hírnév de még ezek ellenére is hiányzik és szeretem . Ma hazajön és minden kiderül de persze a hazajövetelét nem tőle hanem a nagymamájától tudom.
Ja igen a baba. Ő jól van egészséges , szépen fejlődik. Voltam orvosnál és kaptam róla egy ultrahangos képet amit gondosan elrejtve a párnám alatt őrzöm és minden este előveszem nagy szemekkel csodálom miközben a hasamat simogatom..Nagyon cuki bárnem sokat látni még belőle mivel még pici.Viszont a hasam nőni kezdet nem nagyon de azért most hogy a szüleim haza jöttek próbálom bő ruhákkal eltakarni.
Gondolkozni is bőven volt időm azzal kapcsolatba hogy elmondjam e Justinnak hogy apa lesz és mivel már befutott énekes csak nem áll a karrierje útjába egy baba bár nem értem mért nem hív fel már egy jó ideje. De remélem ha elmondom neki mellettem áll mivel ha nem szó szerint az utcán fogok kikötni a picivel hacsak a szüleimmel nem közlöm ezt a számukra "remek" hírt!..
Fel le járkálok a szobámba és türelmetlenül várom mikor ér haza Justin hogy találkozhassak vele!
Egyszerűen nem tudtam tovább várni így 20 perce elindultam Jujuék felé és már látom is a házukat. Egye közelebb és közelebb érek és azt látom hogy hatalmas lánysereg tolong egy fekete autó körül amiből épp most szál ki a Szerelmem kér hatalmas néger férfi társaságában.Habozás nélkül elindulok felé és próbálom magam átverekedni a lányseregen. Mikor már majdnem elértem a nevét kezdtem el kiabálni hogy felfigyeljen rám...
-JUSTIN JUSTIN JUSTIN-kiabáltam és próbáltam elérni őt de a biztonsági őrök elém léptek. Ekkor Juju megszólalt és a szemembe nézett.Rámosolyogtam és vártam hogy magához öleljen szorosan. De csalódnom kellet.
-Hagyjátok biztos csak egy autó grammért jött.- majd rám mosolygott.
Itt én lefagytam.
"Mi van!!???? Nem hiszem el Ő egy teljesen más ember lett. Nem az a Justin aki volt. Ő nem a szerelmem.. " Ezek a gondolatok csengtek a fülembe miközben Justin megragadta a kezem és aláírta.
Ekkor már a könnyeim is potyogni kezdtek és szédültem.
Justin eltolt magától és egy másik lánnyal csinált fotót. Én meg mikor kiverekedtem magam a tömegből futni kezdtem egész hazáig ahol a szobámba rohantam és az ágyra vetődtem ahol a fejemet a párnába fúrva zokogtam.Ahogy a párnát a fejem fölé emeltem kiesett alóla gyermekem első "fotója". Felemeltem a földről és mellkasomhoz szorítottam miközben egyre több könny gördült ki a szememből. Ekkor rájöttem nincs más választásom közölnöm kell a szüleimmel a hírt hogy nagyszülők lesznek...

2014. november 20., csütörtök
5. rész
Sajnálom hogy ennyit késtem de kórházba kerültem. A kövi rész holnap jön.
Jó olvasást!
5.rész
Jó olvasást!
5.rész
Egyszerűen csodálatos volt ez a nap. Kár, hogy hamar el telt. Szivesen maradtam volna még Jujuval de sajnos hazakelet mennem mivel egy mozifilm se 5 órás.
-Szia Maria-köszönt apu mikor beléptem az ajtón.
-Szia
-Hogy tetszett a film melyiket néztétek?-na most légy okos Maria!!!! Mit játszanak ma a moziba????
-Őőőőő.... tudod.... azt az új filmet néztük..a..Szerelmünk lapjai-t!-Most komoly ez egy ősrégi film már hogy játszanák ezt a moziba manapság....
-Óó tényleg? Pedig ez egy régi film!-Na erre mit mondjak? S.O.S!!!! Hol van ilyenkor anya?
-Igen tudom de csak azért játszották ezt mert amit eredetileg akartak azt nem tudták mivel valami technikai baki lett ezért a Szerelmünk lapjait adták le!-fuuuuu ez meleg volt de remélem beveszi.
-Értem!!!!-hála Isten bevette. Nyugodtam meg!-De mért maradtál el eddig? Hol voltál? Csak nem megint azzal a Justin gyerekkel találkoztál?-Na eddig tartott a nyugodtságom. Nem hiszem le! Mi van ha követett minket? És látott mindent? Atya úr isten akkor azt is tudja hogy lefeküdtem Justinnal!!! De nem hisz akkor tuti lerángatta volna rólam!!!!!!
-Hát tudod még elmentünk vásárolgatni és nem Justinnal voltam. Hisz tettél róla, hogy megutáljon. - természetesen hazudtam neki!
-Értem és hol vannak a csomagok?-komolyan mi ez valami vallatás?
-Tudod nem volt nálam sok pénz így nem tudtam megvenni azt a rucit amit kinéztem!!
-Értem-ezután belenyúlt a zsebébe?!?!?!-Tessék vedd csak meg magadnak holnap-nyújtott felém pénzt,
-Oké de én megyek a szobámba. Szia apu.
-Szia
Elindultam a szobámba és miután beértem az ágyamra vetődtem és azon gondolkodtam milyen jó volt a mai nap. A szerelmem karjai közt átadva magunkat a szerelem hevének...
2009.04.29.
Napok óta nem láttam Judtint és nagyon hiányzik.Most épp hozzájuk tartok mivel felhívott kora reggel hogy valami nagy híre van. Kiváncsi vagyok mit szeretne mondani. Remélem én is úgy fogok neki örülni mint Ő...
Husz perc "hosszú" séta után megérkeztem Juju-ék háza elé. Habozás nélkül becsengettem.
Nem kellett sokat várnom Justin azonnal ajtót nyitott nekem. Egy hosszú szenvedélyes csók után bementünk a házba és leültünk a kanapéra.
-És mi az a nagy hír amit szerettél volna mondani?-tértem egyből a lényegre.
- Szívem mint tudod anya nagyon sok videót töltött fel rólam a YouTube-ra amin zenélek.-hát igen Justin nagyon szeret zenélni ezt az anyukájától örökölte és tanulta hisz Pattie is nagyon szeret zenélni.
-Igen tudom. De ez most hogy jött ide?
-Hát úgy hogy felkeresett egy menedzser aki egy szerződést ajánlott mivel látta a YouTube-on a videókat.Eleinte mi se hittük el mivel már vagy egy hónapja hívogat minket de tegnap személyesen is eljött hozzánk. Anya most épp vele beszél egy étterembe a városba.
-Ez szuper Justin én annyira őrülök neked-ugrottam a nyakába.
-Örülök hogy örülsz de van egy ici-pici probléma.
-És mi?-kérdeztem és visszaültem a kanapéra.
-Hogy tudod anya pont azt beszéli Scooter-el különben ez a neve a menedzsernek hogy 3 hétre Atlantába kéne utaznunk.-mondta.
-De.. de... engem itt hagysz 3 hétre. Ne értsd félre nagyon örülök neked és büszke vagyok rád. Csak nagyon de nagy fogsz hiányozni. Nem tudom hogy fogom ki bírni nélküled.
És mikor mentek?
-Hát az a helyzet hogy...... holnap reggel vagyis hajnalba.
-Fuuuu az nagyon hamar van.- komolyan mondom a sírás kerülgetett. Ne értsetek félre nagyon örülök a sikereinek mert szeretem de félek ha esetleg nagy világsztár lesz elveszítem.
-Tudom kicsim de hidd el hamar el fog menni az a két hét és minden nap telefonálunk.
-Igaz de nem három hétig leszel Atlantába?
-Ja de bocsi igazad van. Látod a közeledben még gondolkozni se tudok. Elveszed az eszem Szívem- dobott felém egy kaján mosolyt és szenvedélyes csókba kezdtünk. Olyan édes, szenvedélyes hosszú csók volt. Nem tudom hogy fogom kibírni nélküle. De ez van nem tehetek semmi mást mint támogatom a szerelmemet és átvészelem ezt a 3 hetet...
Három héttel később!
Borzasztó nehéz volt ez a pár hét de túléltem nehezen de sikerült. Erőt adott hogy láttam Juju-n a boldogságot mivel szerződést kötött Raymond Braun Media Grouppal (RBMG), ami Usher és Scooter közös vállalata...
Az igazat valva örülök annak hogy láthatom végre a szerelmemet és átölelhetem. De van egy dolog amit nem tudom hogy mondjak el neki. Igazából még én se hiszem el ami történt és nem tudom mit csináljak. Még fel sem fogtam azt hogy itt vagyok alig 16 évesen és 3,5 hetes terhes vagyok.
Igen pontosan tudom mivel életembe egyszer voltam "férfival" és egyből terhes lettem. 1 hete csináltam 4 darab tesztet és mind pozitív lett.Örülök is meg nem is. Nem tudom hogy fogom közölni Justinnal és a szüleimmel.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)